Élménybeszámoló I.

Immáron három hete, hogy Finnországban élek, Joensuu városában. Egy öthónapos Erasmus ösztöndíjon vagyok. Az elmúlt három hétben annyi hatás ért, mintha már legalább fél éve itt lennék. Bár a legfontosabb, hogy végre sikerült kipihennem magam. Az otthoni sok rohanás, suli, vizsgaidőszak után csodálatos érzés. Eltűntek a táskák a szemem alól, kisimult a bőröm, más színben látom a világot, teljesen megváltoztam. Klikk

A repülőút szokványos volt. Fölszálltunk, repültünk, leszálltunk. Helsinki és Joensuu között kisgép hozott minket, az izgi volt, de a végét szívesen kihagytam volna. Ugyanis első komolyabb hatást az gyakorolta rám, hogy nem érkezett meg a csomagom. Túl kicsi volt a gép, és pár ember cuccait a másnap reggeli gép hozta utánunk. Hát remek, nem volt nálam szinte semmi.

Ezzel repültünk Budapest és Helsinki között.
Ezzel pedig Helsinki és Joensuu között.

Ez pedig Joensuu reptere, vagyis a bejárat a kifutópályáról. Ezen is látszik, hogy egy kisvároskáról van szó. Aztán hívtunk egy taxit, aki elhozott minket a szállásunkra. Nem nagyon beszélt angolul a fickó, és amikor megérkeztünk, megálltunk hátrakiabált nekünk, hogy „Numera”. Nem voltam jó hangulatban a csomagom miatt, de így is elröhögtem magam. :D Értem én, hogy a finnek fölvilágosult népség, hogy ruha nélkül szaunáznak meg minden, de ha lehet, inkább pénzel fizetnék a taxiért. Ezért váltottam otthon aprót, tudtam, hogy minden eshetőségre föl kell készülnöm. :D Amúgy a házszámot kérdezte, mert nem emlékezett rá. „Persze-persze-persze” – mondtam neki. :)
Miután sikerült elkerülnöm a taxissal való mééélyebb megismerkedést, megláttam a szobámat. Hm, puritán.

Mint láthatjátok, egy ágy, egy asztal székkel, meg egy beépített szekrény. A függönyt az ablakon 2€-ért vettem aznap este, amikor kértem ágyneműt, mert az is a nagybőröndömben volt. Se fogkefe, se tusfürdő, semmi ilyen nem volt nálam. De volt laptopom net nélkül, meg volt nálam könyv, szóval túléltem az első éjszakát, bár megmondom őszintén nem volt jókedvem. Nagyon barátságtalan volt a környezet, idegen, és ismeretlen. Este úgy feküdtem le, hogy azt mondtam magamnak, hogy otthon vagyok, a saját ágyamban. Kellett pár éjszaka, hogy megszokjam a helyem. Azóta szereztem még egy szőnyeget is, és a magam kupijával olyan lakható lett. Íme.

A földön a szőnyeg közepe... az ott az asztalom. Ott tárolom a kulcsom, a könyvem, a telefonom, mert biztos nem futja a havi 220€-s bérleti díjból egy kis éjjeli szekrénykére. Na mindegy, nem az érdekel, hogy mi van benn, hanem, hogy mi van kinn. Ezt látom a szobámból. Az elsőn lakom, amit a finnek másodiknak hívnak, mert náluk az első szint a földszint és a második az első… stb.

Az első napokban gyorsan kiderítettük, hogy hol lehet bringát kölcsönözni, mert a tömegközlekedés egy vagyon. 3,20€. (Hámúsz! :D South Park) Egy út. Igen, jól számolod, ez 1000 Ft. A biciklit pedig 40€-ért kölcsönöztem 5 hónapra. És igen, a bringa… vagy ahogyan én hívom a „Lila veszedelem”. A bárdok megéneklik majd tetteinket, harcainkat a finn téllel és faggyal, ahogyan a fém és a hús egyé válik, ahogyan gép és ember együtt küzd. A lánc és az izmok együtt feszülnek meg… a háttérben szól a Survivor - Eye of the Tiger című száma, ahogyan a Rocky filmekben is hallhattuk… Pám – Pám, Pám, Pám… és én begurulok ezzel:

Annyira gáz, hogy már jó... :D
A csengő és a lámpa nem működik, a fék akad, a hátsóban van egy enyhe nyolcas, és a váltó, amit a bal oldalon láttok, az teljesen kiszakad kb. a harmadik napon. De még mindig jobban jártam vele, mint Patrik, aki gyorsan kiválasztott a kéket, így nekem maradt a Lila veszedelem, csak az övé zörög, csörög, ki van törve pár küllő, nincs rajta fék, csak kontra és már egy defekten is túl van. :/ Íme az övé:

Aztán a kezdeti rosszkedv hamar tovatűnt, és nagyon megszerettem itt élni, fantasztikus dolog. Olyan szép minden. Mindenhol hó, hideg van, nincs locs-pocs… tél van. Ami otthon nincs. Bár most tudom, hogy otthon is esett sok hó, meg voltak hidegek.
Az időjárás… nah igen, hideg van. Most -10fok van odakinn, ez nem is vészes. Ez az átlag, de voltunk -15-ben bringával az egyetemen, ami olyan 40 perc bicóval. Az hideg volt. Aztán voltam odakinn -21-ben sétálni, mert eddig -18 volt a rekordom. A kép magáért beszél.

Megfagyott a szakállam. Ahogy kifújtam az orromon a meleg levegőt, az ráfagy az arcomra. És minden beszívásnál pedig az orromban fagy meg minden. Nagyon kemény. Megcsináltam ezt a képet, meg még párat és annyira megfagytak az ujjaim, hogy utána alig tudtam fölvenni a kesztyűmet. Az eddig rekord hideg -29 fok volt, na az ütős. Nem mentem ki sétálni, már -21-nél is szétfagytam, de kimentem az erkélyre. Pff… leírhatatlan. A meleg a végtagjaidból csak úgy ömlik ki. A hideg pedig megállíthatatlan. Az ujjaim azonnal fázni kezdtek, és ahogy lélegzel érzed, hogy belül is hűlsz. Megfelelő öltözet nélkül, ez már nagyon kemény. Élveztem, király volt. :)
Zárásként pedig még pár fotó, a környezetről. Következő bejegyzésemben folytatom az élménybeszámolót.

És végül a kedvencem! Majdnem beestem az árokba, mire meg tudtam csinálni, hogy ne lógjon bele oldalt a korlát, bár sajnos még így is ott van pár centi a szélén...