Lappföld képekben

Hazaértem! Részben kialudtam magam, és mint ígértem megpróbálok megmutatni nektek pár képet, abból a 200-ból, amit készítettem. Ezzel a busszal mentünk, vagyis ez a 2-es busz, én az 1-essel utaztam, de az ugyanígy nézett ki.

A következő képek Kemi-ben készültek a Snow Castle-ben.

Ő Lali, az egyik lakótársam volt.

Ez az alkotás nagyon állat volt. Rács mögött egy rab, de nézzétek csak! Az ajtó is meg volt csinálva jégből.

Angry Birds! Komolyan, a csapból is ez folyik. Láttam Saariselä-n Angry Birds Activity Park-ot. -.-

Persze elengedhetetlen egy kastély sárkány és kápolna nélkül.

Na és persze a hálószobák. A hátső falon az nem ablak, hanem lámpa. Így lehet látni, ha föl van kapcsolva.

És így lehet látni, ha le van kapcsolva, és csak a hangulatvilágítás ég.

Most nézem a képeimet, hogy a Santa Village-ről nem is csináltam, csak pár képet. Mondjuk annyira nem is voltak érdekesek a szuvenír boltok, meg a kajáldák. De a karácsonyfát lefotóztam. Nem egy New York-i karácsonyfa, de ez is különleges. Na meg itt a fenyőfák mind ilyen nagyon vékonyak, hiszen a hó súlya az összes ágat lefele nyomja.

És íme Saariselkä térképe. A fekete kis csík jelöli, ahol laktunk, az 1-es épülethez jártam le netezni, onnan szenvedtem föl az előző beírásomat, a 22-es a templom, arról még mutatok képet, a 17-es pedig a hegytető, ahol piszok hideg volt, és ahonnan indult a sí, meg a szánkópálya.

Ezt láttam az ágyamból, ha fölhúztam a redőnyt. El tudnám viselni az év 365 napján. : )

Fönn a hegyen, és a szánkópálya.

Ez pedig a szívszerelmem. A fatemplom. Nyitva volt, be lehetett menni, és amikor megláttam a hátsó falat, az oltár mögötti kilátást, a lélegzetem is elállt. Sajnos a kép nem adja vissza, azt a fantasztikus látványt, ahol a természet közelsége, Isten teremtett világának szépsége és a spirituális tér találkozik. Lenyűgöző. Ilyet akarok én is, vagyis, inkább itt szeretnék én is szolgálni. :D

Voltunk Norvégiában is, egy kis faluban, Bugoynes-ben, amit Bugines-nek ejtett a stuartunk. Volt pár megállónk, ahol lehetett pár képet lőni. Ez egy fjord partján készült. Az alsón látható, hogy a völgy bejáratánál már nincs befagyva a víz.

Óceánpart és a mérleghinta.

Ez Bugoynes. 250-300 ember lakja.

A szép napos, homokos óceánpart. Csak -10 a levegő, és +4-5 a víz hőmérséklete... :D Na de kit érdekel?

A végére pedig hagytam még két képet. Egyet az Auroráról, sajnos pénteken nagyon felhős volt már az ég, szóval akkor már nem láttunk sarki fényt, bár mellesleg megjegyzem, már nem voltunk olyan állapotban, hogy bármit is nagyon észlelhettünk volna belőle. Ennek oka az utolsó képen látható üvegek hiányzó tartalma. 3 liter vodka, fél liter Portoricoi rum, ami Hollandiában készült és whiskey íze volt, egy 0,75-ös Gin és jó pár doboz sör, vagy az én esetemben Long Drink. Utoljára totyis koromban ment ennyire nehezen a járás. :D Írtam is az esetről, egy kis írást, de józanul visszaolvasva annyira nem publikus… Meg néhol én magam sem értem saját magam. A lényeg, hogy kártyáztunk, és eleinte csak a vesztesnek, aztán már szinte mindenkinek mindenért innia kellett egy feles vodkát, vagy amikor az elfogyott, akkor épp azt, ami a legközelebb volt hozzá. Hülye egy játék, de jó volt a hangulat, és a társaság. Íme róluk is egy kép. Nevek balról jobbra haladva: (Joao, Lajos alias Lali, Arthur, Cyrielle, Juliane. Sajnos Benoit nincs a képen, éppen másfele bóklászott a lakásban.)

Santa Is Here

Éppen Kemiből tartunk Rovaniemibe, ahol a Mikulást fogjuk meglátogatni. Hajnali 1-kor indultunk az egyetem elől. Embertelen egy időpont, indulás után 1-2 órával már egymáson röhögtünk, hogy ki hogyan szenved, vagy próbál aludni. Az igazat megvallva két érzés viaskodik bennem. Az egyik, hogy ez egy fantasztikus túra, sok olyan dolgot fogok látni, amit még soha, és lehet, hogy utoljára, a másik pedig, hogy hiányzik a társaság. Egyedül nem olyan jó, mintha többen lennénk. Nem honvágyam van, hanem hiányoznak az otthoni barátaim. A magánéletemből, a Varázslatból, a suliból. Az a baj, hogy itt mindenki a saját csoportjával jött. Tele a busz japánokkal, spanyolokkal, franciákkal, kínaiakkal, akik a saját anyanyelvükön beszélgetnek, így esélytelen hozzájuk csapódni. Aztán vannak, akik ugyan angolul beszélnek, de ott meg haver-haverral van. Saját nyelvi környezetben is nehéz hozzácsapódni egy idegen társasághoz, nem még egy másikon. Szóval elhatároztam, hogy a látnivalóra fogok koncentrálni és nem arra, hogy végigbohóckodjam az utat, amit akkor tennék, ha a saját csapatommal lennék.

Első állomásunk Kemi volt, a Snowcastle. Csináltam egy rakat képet, szóval nehéz dolgom van, hogy mit is mutassak meg. Amúgy a mostani táj is megérne pár képet, de sajna nincs elérhető közelségben a gépem, meg itt van a laptopom az ölemben. Amúgy egy nagy fenyves erdőn vágunk épp keresztül. Az út mindkét oldalán fenyőfák vannak, amik hajladoznak a rájuk hullott hómennyiség terhe alatt. Csodálatos, érintetlen a táj, nem rontotta még meg az ember keze… De szerencsére az ember nem csak rombolni tud, hanem alkotni is, íme a Snowcastle képekben, vagyis csak két képen, mert nem jó a net... A többi képet othonról töltöm majd föl.

Most indultunk tovább Rovaniemiből Saariselkä felé. Még olyan 3 órás út, és megérkezünk. :) Voltunk a Mikulásnál. Ha nem figyelem, hogy ez egy hatalmas biznisz, és engedem a gyermeki énemet lelkesedni, akkor azt mondom, hogy tök király volt. Santa Is Here. Yeee!

Sajnos a legvarázslatosabb helyről nem lehetett fotókat készíteni, de voltam a Mikulás házában, azon a helyen, ahol a legenda szerint az a gép van, ami forgatja a világot. És láttam a gépet, és forgott, a legenda igaz… fantasztikus. :D Íme egy kép róla, de elég gagyesz lett, és utána el kellett tennem a gépem.

Aztán a Mikulással is beszélgethettem. Tök aranyos ember, fölállt, és kézfogással fogadott. Tudom, hogy ez nekünk magyaroknak nem nagy szám, de amióta itt vagyok, ez volt a második alakalom, hogy valakivel, úgy igazán kezet foghattam. A finneknél ez nem szokás, amit meg is értek, mert az év 80%-ban -5-10 alatt van a hőmérséklet. Szóval jól esett, hogy fölállva köszöntött, és jó volt megszorítani a Mikulás kezét. A szakálla pedig fullra igazínak tűnt. Ott ültem tőle kb. 15 cm-re és direkt néztem. Vagy tényleg az övé, vagy a sajátjába van belefonva. Szerintem a sajátja, vagy legalábbis meghagyom magam ebben a hitben. Aztán beszélgettünk pár mondatot, kérdezte, hogy honnan érkeztem, és tök fölcsillant a szeme, amikor mondtam neki, hogy Magyarországról. Bár ez szinte az összes finnre igaz. Ők kedvelnek minket. Kérdezte, hogy mi hogy mondjuk magyarul a Hello-t, meg a Have a nice day-t. Aztán utánam mondta. Majd jött a fotókészítés, amit egy photographer elf végzett, aki közölte velem, hogy adjak egy puszit a Mikulásnak. Vigyorogtam, mint a tejbe tök, majd ránéztem az öregre, akinek olyan feje volt, hogy agyon vág, ha elkezdek csücsöríteni… :D Tök jót nevettem, és pont akkor lettünk lekapva. Hatásosabb, mint a csííííííz, vagy a majompisíííííí duma, de hülye fejem lett… :D

(Ez a fotóról készült fotó, szóval azért néz ki ilyen furán)

Gondolom ez is a show része, a kis csínytevő manó, meg a komoly Mikulás. Aztán még kérdezte, hogy vakációzni vagyok-e itt, vagy tanulni, mondtam, hogy tanulni. Kérdezte, hogy mit tanulok, mondtam, hogy teológiát, és azon megint úgy fölcsillant a szeme. A végén újra fölállva köszönt el, és magyarul mondta, hogy kellemes napot. Piszok drága volt a kép, de nagyon megérte, ez egy hatalmas élmény volt. Őszintén mondhatom majd a gyermekemnek, hogy van Mikulás, mert én már találkoztam vele. :)

Amúgy az a kis falu is nagyon aranyos, ahol voltunk, Rovaniemi, na meg ott van az Artic circle is. Álltam rajta, áthaladtam rajta, és az is igaz, hogy az északi sarkkörön él Mikulás. : )

És ezen sorokat pedig már innen írom Saariselkä-ból, ahol a szállásunk is van. 7-en vagyunk, négy francia fiatal, két fiú két lány, egy brazil srác, meg mi ketten Lalival magyarok. Jó fej srácok, sokat röhögtünk tegnap. Néha kicsit váltogatjuk a nyelveket, ők beszélnek franciául, mi magyarul, de a végén megértettjük magunkat egymással. Szaunáztunk tegnap, egy 4 fős szaunában voltunk heten, de hát sok jó ember kis helyen is sok jó ember marad. :D Aztán futottunk ki a hóba. Elsőnek csak kiszaladtam, és végigdörzsöltem magam hóval, de a utána már ment a hasas, meg a fetrengés a hóban. Nem is olyan hideg, mint gondolnátok, ám a talpunk az iszonyatosan hamar kihűlt, és nagyon fázott. De jó móka volt. Aztán elmentünk sétálni, loptunk két szánkót egy ajtó elől, és a domboldalon csúszkáltunk, meg hógolyóztunk. Vagyis inkább a fák ágait dobáltuk, hogy az alatta levő nyakába zúduljon a sok hó. :D Amúgy a szánkókat egyben visszavittük ám. :P És végül, láttam sarki fényt. Fantasztikusan szép. Láttam ahogyan megjelenik, egyszer csak ott volt a semmiből. Olyan, mintha felhőfoszlány lenne az égen, csak ez össze-vissza hullámozva mozog, hol eltűnik, hogy újra megjelenik, jah, és természetesen zöld, és hát a tudat, hogy az nem felhő, az teszi az egészet hihetetlenné, és lenyűgözővé. Pénteken az előrejelzés alapján erősebb lesz, és akkor talán tudunk majd képeket készíteni, mert tegnap egyikünknek sem sikerült. Ma megyünk szánkózni, 1,5 km hosszú a pálya, meg ami majd jön. Holnap Norvégia, szóval legközelebb pénteken írok, de lehet, hogy csak már otthonról vasárnap. Biztos, hogy csak otthonról, mert ez a net szinte használhatatlan. (annyira használhatatlan, hogy nem is tette közzé az írásomat, csak vázlatba mentette le, és utána már be sem hozta az oldalt... )

És itt a folytatás! Képeket otthonról kaptok majd!

Második nap

Fontos tanúság, hogy egy ilyen kirándulásra nem árt, ha az ember előtte kirabol egy bankot, hogy legyen nála elég pénz. Fölsorolnám, hogy milyen lehetőségek vannak, és szerintem, ha meglátjátok az árakat, akkor megértitek, hogy miért csak egyre jelentkeztem. :D 1 óra, míg körbevisznek a határban motoros szánnal 70€ (20k), 1 óra, hogy szintén körbefurikáztatnak a határban, de most kutya húzta szánnal 65€ (19k), két óra síelés, utána szaunázás 65€ (19k), elutazni Norvégiába az óceánpartra és „strandolni” :D 47,5€ (14k), és végül gokartozni a hóban 35€ (10k). Az utazás maga 275€ (80k), plusz olyan 100€-val számoltam költőpénznek, amit kb. jól is számoltam bár gondolkodom a gokarton, és az akkor plusz pénz lesz. (Már nem gondolkodok, akit megkérdeztem róla, azt mondta, hogy annyira nem jó, nem éri meg.) Itteni viszonylatban ez nem drága, ha mindenre be akarsz fizetni, akkor is a fél fizetésed sem megy rá. Az otthoni viszonylatban ez (200k). OMG! :D

De ettől függetlenül nagyon jól érzem magam, nem engedem, hogy ilyen hülyeségek elrontsák a kedvem. A többiek kérdezgetik, hogy miért csak egyre jelentkeztem, mondtam, hogy mert így van pénzem, és tovább nem is kérdezősködtek, nem néztek ferde szemmel, sőt miután mindenki visszaért a szállásra kíváncsian érdeklődtek, hogy milyen napom volt, mit csináltam?

Voltam fönn a hegyen. Jó egy órás utam volt fölfele, és egy idő után piszok hideg kezdett lenni. Nagyon erősen fújt a szél. Persze mondanom sem kell, hogy a sálamat itthon hagytam, mert csak -10 van, nem vészes az, amúgy is mindig melegem van, nem tudom, hogy mikor volt utoljára rajtam a sál. Fönt sem volt nagyon hidegebb, csak -13 fok volt, de kb. a duplájának éreztem, mert szétfújt a hideg. Na mindegy, én voltam a hülye, de megérte, mert tök szép volt a kilátás, meg a hangulata az egész helynek. Király volt. Aztán megnéztem a szánkópályát. A prospektusban azt írják, hogy 1,5km hosszú, fönn már csak 1,2km van kiírva, lehet elfújta a szél a maradék 300 métert. Én ebből az 1,2km-ből, amit gondolom faltól, falig számolnak olyan 1km-t csúsztam le többször is. Amikor fölfele caplattam, akkor anyáztam csendesen, és rám rohadt a ruha. Néha meg kellett állnom, de nem azért, mert nehéz volt fölmenni, hanem mert olyan melegem volt, hogy egy kicsit le kellett vennem a kesztyűm, meg a sapkám, hogy hűtsem magam. Ilyenkor nem hiányzott a sálam. :P Na de, amikor lefele jöttem, az fantasztikus volt. Kölyökkoromban már a 10-20m-es domboldalnak is úgy örültünk, itt meg 1km hosszú. Igaz, a közepén van egy nagyobb emelkedő, azon egyszer sem sikerült lendületből átjönni, de sokak, és a végén én is azt csináltuk, hogy vagy csak a dombig csúsztunk és újra föl a tetejére, vagy eleve csak a dombig sétálunk föl, és uzsgyi újra le. Volt, hogy akkorákat borultam, hogy utána még 5-10 métert csúsztam a havon, vagy pörögtem körbe. Ilyenkor jókat röhögtem magamon, meg másokkal is magamon, vagy mást röhögtem ki, ha hasonló mutatványt mutatott be. A fönti rész huplis, de zömmel egyenes. A lenti rész, az technikás rész, sok kanyar van benne, kétszer szűkebb lesz, mert egy kis hídon megyünk át, és a szélén tele van fával, csak hogy féltsd az életed. :D De persze úgy van kialakítva, hogy azért ne halj meg, ha béna vagy. Én sem törtem össze magam, bár egy kis izomlázam van. Majdnem 5 órán keresztül szánkóztam, ami nagyon jó volt, bár veletek még jobb lett volna.

Harmadik nap

Ma voltunk Norvégiában. Már javában ott voltunk, amikor eszembe jutott, hogy jelenleg közelebb vagyok Alaszkához, vagy Kanadához, mint Magyarországhoz. Igazság szerint Bugoynes, nem egy nagy település, 250-300 ember lakja, és van benne kb. 20 ház, egy kikötő, meg egy templom. :D De akkor miért is fizettem ezért 50 €-t? Hát azért, mert pancsizhattam az Artic Óceánban. Az idő -5 fok volt, de irtózatosan fújt a szél. Annyira, hogy a buszban pont azt beszélgettük a csapattal, akikkel itt együtt lakunk, hogy nem biztos, hogy bemegyünk a vízbe. De aztán mindenki úgy volt vele, hogy ezért fizettünk, felőlünk be is lehet fagyva a víz, akkor is belemegyünk. Szóval irány a szauna, aztán a víz. A szél miatt -12-14 foknak éreztük a levegőt, a víz pedig +4-5 fokos volt.

Az első sokk akkor ért, amikor kiléptünk a 80-90 fokos szaunából a -12-be. Aztán a második, akkor, amikor elkezdesz mezitláb sétálni a hóban. Kb. a harmadik lépés után, már nagyon fáj, szóval sokan visszamentünk, és zokniban toltuk. A harmadik sokk, vagyis igazából, akkor már az adrenalin visz, és nem is nagyon érzed, amikor bemész a vízbe, és olyan térdig ér. A hideg víz, mondhatni jól lehűti a kedélyeket, és sokan megállnak, sikoltoznak, kiabálnak, és ilyenkor kétféle ember van. Az első, aki nevetve kiszalad, és megy vissza a szaunába. A másik vesz egy mély levegőt és csobb! Amikor elsőnek mentem be, akkor megálltam, és csak utána ugrottam, amikor másodiknak mentünk be, akkor már nem álltam meg, mert tudtam, hogy úgy rosszabb. Bár igazából, olyan élményben volt részem, amire nem a rossz a jó jelző, hanem ez inkább ez egy érzékszervi robbanás volt. Abban a pillanatban, amikor teljesen ellepi a tested a 4 fokos víz, akkor egy pillanatra megszűnik minden. Lélegzés, érzékelés, különbségtétel a hideg és a meleg között, minden. Egy pillanatra ezer tűvel szúrnak beléd, de mire eljutna az agyadhoz, hogy ez fáj, már el is múlt, és jön az adrenalin, meg az öröm, hogy IGEN! IGEN! MEGCSINÁLTAM! Fantasztikus élmény volt. : )

Negyedik nap

Ma nem sok minden lesz, keresek egy postát, megnézem a városkát, talán szánkózunk is, meg várom az estét, mert elég erősre jósolták az Aurorát, és szeretnék fotókat készíteni, bár egy már van, az egyik csajszinak sikerült egy képet csinálnia róla, majd otthonról megmutatom.

Fűznek a többiek, hogy menjek este a buliba, de voltunk tegnap is egy házibuliban, ahol egy-másfél óra múlva azt vettem észre, hogy az egyik srác nyomkodja a telefonját, a másik már nem igazán tudja, hogy merre van az előre, három lány a konyhában toporog, mert menne már aludni, de a francia lányok üvöltetik a zenét, és beszélgetnek. Természetesen franciául, szóval inkább eljöttem, mert amúgy sem az én világom ez, de ha még lehetne dumálni, beszélgetni, vagy csak legalább félig érteném őket, akkor ok, de így nevetséges volt. A ma esti buli, meg duplán durva lesz, mert mindenki arra készül, hogy húúú, este de jól berúgnak. Nem mellesleg az átlagéletkor 20-21 év, mint ma kiderült az egyik srác még 20 sincs, ezért nem is mehet gokartozni. Ohh, de jó! Végre megszabadultam az otthoniaktól… (a baráti körömtől) :DDDD /Drága teológusok, ne szidjátok anyámat, nem tehet róla, hogy bukó vagyok :DDDD/ erre tessék, újra egy rakat 20 éves… :D

De amúgy kedvesek, rendesek, és jól elvagyok velük. Az egyik sráccal múltkor több órán keresztül beszélgettünk földrajzról, országokról, népszokásokról, vallásról, állat és növényvilágról. Tök jó volt. Bár, amikor megkérdezte, hogy Skócia külön szigeten van-e Anglia fölött, akkor kicsit csúnyán néztem rá. :D A magyar srác is jó fej, csak még nem jöttem rá, hogy mi alapján dönti el, hogy angolul, vagy magyarul szóljon hozzám, mert teljesen random váltogatja, de ha nem értek valamit készséggel segít, meg minden. Jó kis túra ez. : )

University of Eastern Finland

Nos! – ahogyan drága Frigyes barátom mondta magyar órákon (ezt most külön, vagy egybe kell írni?), azt írtam, hogy a vásárlásról írok, de máshogy alakult, és jöjjön kicsit egy egyetemi téma, meg egy gyors helyzetjelentés, hogy milyen is itt.

Ismertek jól, tudjátok, hogy élelmes fickó vagyok, aki ha kell a jég hátán is megél. Elég régóta dolgozom, tartom el magam. Nem vagyok gazdag, de ami kell, arra van, és mellette az életem többi területén is megállom a helyem. Ez egyfajta ajándék az Istentől, ebben jó vagyok. Na de… tégy be egy egyetemre, adj pár vizsgát, és az a határozottság, ami megvan bennem a hétköznapi életben, az azonnal szertefoszlik. Nem mondok nektek új dolgot azzal, ha azt mondom, hogy nem szeretek tanulni, vagyis a tanulással nincs baj, megérteni az anyagot szeretem, de vizsgázni utálok, és sosem voltunk jó viszonyban az oktatással, az oktatókkal, és az egész rendszerrel. Ez is egyfajta ajándék az Istentől, de még nem jöttem rá, hogy miért is kaptam. Mert jó a humora, és szeret rajtam röhögni, vagy, mert így tanít meg arra, hogy ne szálljak el magamtól, mert ezen a területen közel sem brillírozom úgy, mint munka területén. Bárhogy is legyen, mind a két ajándékot szeretem, ettől vagyok én, én. Na de azt kevésbé kedvelem, amikor kinyitom az újonnan érkezett ajándékdobozt, és egy közepes méretű tökönrúgás van benne. Mert valahogy így éltem meg az első napomat itt a University of Eastern Finland-en. :D

Mivel összesen két teológiai tárgyat hirdetnek meg itt angolul, egy görögöt, amit élből nem vettem föl, mert magyarul is gondom akadt a nyelvel, nem majd angolul tanuljam, és egy másik, ami egy átfogó képet ad arról, hogy hogyan is helyezkedik el a teológia a mai XXI. században. Érdekesen hangzik, de sajnos ütközik a finn órákkal, amikre nagyon szerettem volna járni, így a finnt vettem föl. Első nap, fölírom a csuklómra, hogy melyik épületet kell keresnem, és azon belül melyik termet. 15 épületből áll itt az egyetem, szóval megvan rá az esély, hogy eltévedek, szóval fölírtam. Amúgy itt a térkép! Ezt már akkor fotóztam le, amikor 30 perce az épületet kerestem, mert nem találtam.

Na mit tehet ilyenkor az ember, azon kívül, hogy kínjában röhög, hát bementem a könyvtárba, mert ott vannak gépek, gondoltam megnézem a tanulmányi rendszerben, hátha nagyon elnéztem valamit. Bementem a könyvtárba, ahol mindig van két gép, amihez nem lehet hozzányúlni, mert valamit csinálnak, na én az egyiket kapásból kikapcsoltam, mert azt hittem, hogy nincs bekapcsolva, de valójában be volt, és amikor megnyomtam a bekapcsoló gombot, akkor kapcsoltam ki. A könyvtáros bácsi nem kedvesen nézett rám utána. :D Na végre találtam egy gépet, ahol be tudtam jelentkezni, megnéztem és azt láttam, hogy nem írtam fel rossz nevet a kezemre, de akkor hol van az épület? Beírtam a nevét az egyetemi honlap keresőjébe és kiadta, hogy egy másik városban van. :DDDD Rossz kóddal vettem föl, azt a hülye tárgyat. A tárgy neve elején van egy betű, ami megmutatja, hogy melyik városban van az előadás. De persze az egész tárgykód ugyan az mind a két tárgynál, és azt írják előre. Utána jön a név, és az itteninek J, mint Joensuu van az elején, annak meg, amit én vettem föl, annak K volt ott, ami Kuopio-t jelölte, ami röpke 110 km-re van innen… :DDD Egy szó: Wittu! Na míg hazatekertem anyáztam pár sort, meg röhögtem magamon, és azon morfondíroztam, hogy mennyire várom már, hogy véget érjen ez az iskolába járás időszak, mert én és az oktatás olyan, mint a tűz és a víz… :D Na de íme pár kép a suliról.

Fölül a Careli a látható, ebben az épületben van az étkező, meg a könyvtár is. A kép nem szöszös, hanem éppen havazott. Lent az Agora nevű épület van, ebben vannak az óráim.

Minden épületben ilyen ruhatárak vannak. Semmi zár, vagy biztonsági őt, itt nem viszik el a cuccaidat. Amikor átmegyek kajálni a másik épületbe, a táskámat is itt szoktam hagyni, fölakasztva. És végre egy hely, ahol nem néznek hülyének, ha ingben mászkálok, mert itt mindenki, vagyis a finnek így mászkálnak. Otthon attól kiakadnak, ha plusz 5-10-ben póló, vagy ing van rajtam, itt meg szinte elismerően biccentenek oda, ha azt látják, hogy -5, -8-ban, havazásban ingben flangálok. Végre haza értem! : )

Alatta pedig a terem van. Elég kicsi, de csak tízen vagyunk, szóval bőven elférünk. Amúgy érdekes, hogy minden terem alapfelszerelése a bazi nagy tv, a számítógép és a projektor. Azt persze mondanom sem kell, hogy senki nem piszkálja őket, tehát nyugodtan ott vannak hagyva. 

Végül pedig egy távoli kép a Carelia-ról meg az Aurora-ról.

Amúgy végül leadtam a finnt, és fölvettem ezt a XXI. százados teológiás órát, amin tízen vagyunk, 1 chilei, 8 japán meg én, és egyikük sem nagyon találkozott még Bibliával. :D Azonban ez a kurzus holnap véget ér. Le kell adnom egy pár oldalas beadandót, és csókolom. Oké, hogy nem tanulmányi, hanem inkább gyülekezeti ösztöndíj, de valahol sajnálom, hogy kimarad az oktatási rész, mert ezen a pár előadáson nagyon érdekes dolgokat mondanak, pláne gyakorlati teológia terén.

Kicsit magamról, az utóbbi két hétben volt egy kis mélypont, egy kis befordulás. Elkezdődött a suli, lakótársak szinte semennyit sincsenek itthon, kicsit megállt az élet, az idő meg múlik, és napról napra kevesebbet lehet itt. Még mindig gyönyörű helyen élek, hó mindenfele, de sajnos elég meleg van… : ( átlag -6 fok, holott -20-nak kéne lennie. Utálom magunkat, hogy szétcsesszük a Földet!

A másik magyar sráccal, akivel kijöttem, nem sok kontaktom van, amiért most szólt is, hogy nem nyitok felé, majd elmondta, hogy valójában, baromira nem szeret engem, képmutatónak tart, hogy nincs hitem és elhívásom, és milyen teológus-lelkész leszek, úgy, hogy nem járok be minden órára, és nem vagyok mindenből ötös. Jah és kompletten a negyedik évfolyammal azonosít engem, ami amúgy nem zavar, szeretem az osztályomat. /ma a templomban az Ó, segíts, Jézus volt, egy éve ilyenkor minden napomat ez töltötte ki, és a Passionk… hiányoztok évfolyamom, szeretlek titeket. : )/ Visszatérve igazán nem értem, hogyha ennyire nem kedvel, akkor miért baj, hogy nem ápolok vele barátságot, de mindegy ezen egy, két és fél órás séta sem változtatott, most pedig már skype-ról is tiltva vagyok nála, pedig még a hangomat sem emeltem föl.

Na de vannak más magyarok itt, voltam szombat este kocsmázni Pikku-Mikko-ban. Tényleg olyan, mint egy otthoni kis kocsma, annyi különbséggel, hogy itt nem lehet bent dohányozni. Az itteni magyarok néha össze szoktak ülni sörözni, esetemben kólázni egyet és beszélgetnek éjszakába nyúlóan. Nagyon jó volt. Van közöttük nálam fiatalabb, aki szintén diák, van, aki itt tanít, meg vannak 40-esek is, akik itt élnek és itt dolgoznak. Velük találkoztam a múltkor a Lidl-ben. Jó volt magyar hangot hallani, aztán odamentem köszönni nekik, és most ők hívtak este. Ma meg a pielisensuu-i templomban a Tatai gyülekezetből volt itt a lelkész lánya, akit régről ismerek, jó volt ismerős arcot is látni, meg megismerkedtem az egyik gyülekezeti taggal, aki meghívott, hogy menjek majd át hozzá, ha hazajöttem Lappföldről. Mert hogy kedd hajnali 1-kor indulok egy ötnapos túrára Lappföldre, Saariselkä-ba, ami kicsit drága, de nem érdekel, mert élni kell azokkal a lehetőségekkel, amiket a Főnök ad, hiszen azért adja őket. Csinálok majd sok képet, és elvileg lesz ott is net, tehát megpróbálok minden nap írni 5-10 sort, meg föltenni pár képet. Remélem látok sarki fényt, meg megyünk át Norvégiába, Bugoynes-be, ahol lesz lehetőség fürdeni az Arctic Ocean-ben. Yeee… :D Iszonyat hideg lesz, de kihagyhatatlan! De a többit majd onnan! Hei hei! : )

Élménybeszámoló II.

Na újra itt… Többen kérdeztétek, hogy meglett-e a csomagom, ami nem érkezett meg velem ide. Íme véget vetek álmatlan éjszakáitoknak, újra kezdhetitek a lerágott körmötök növesztését, megnyugodhattok, elkezdhettek leszokni a Xanaxról, mert igen, másnap megkaptam. /bár azt hittem elég egyértelmű volt, hogy megjött, mert megírtam volna, ha nem... nem baj, így szeretlek titeket drága együgyű barátaim… : P / Igaz kicsit elszakították, meg letörték az egyik zipzárt, de nem hiányzott belőle semmi, minden rendben volt. Másnap reggel ők keltettek telefonon, hogy egy óra múlva megérkezik a csomagom, és kihozzák majd nekem, csak pontosítsuk a címet. Amúgy remek dolog arra kelni, hogy egy finn nő angolul beszél hozzád, a negyedét sem érted, annak, amit mond, és lövésed sincs, hogy hogyan válaszolj neki. De nem zavarja őket. Sem a boltban, sem az egyetemen, sem itthon, sehol. Teljesen hidegen hagyja őket, hogy tudsz-e angolul vagy sem. Ők elmondják, amit szeretnének, utána pedig türelmesen várnak, míg kinyögöm a válaszom, vagy készséggel válaszolnak arra, amit kérdezek… stb. Nagyon barátságosak, és hozzá vannak szokva ahhoz, hogy mindenféle szerzet ifjai élnek itt. Nézzük csak a saját közvetlen környezetemet.
Hárman lakunk itt a lakásban. Egyik lakótársam Anssi, ő egy 21 éves finn srác. Programozó és nyelvész, mellette igazi „sportember”. Megkérdeztem tőle a múltkor, hogy tudja-e, hogy a környéken van-e uszoda. Mondta, hogy 2 éve itt lakik, de nem tudja. A vicc a dologban, hogy itt van 5 perc sétányira a sarkon… : D A másik (volt) lakótársam, akik most költöztek haza, mert véget ért a srác ösztöndíja, az Xin és a felesége volt. Egy fiatal, kínai pár. Olyan echte kínaiak. Állandóan rizst ettek, meg mindenféle főtt meg párolt növényeket, amiket lelocsoltak, valami büdös olajjal, amit aztán jól kiizzadtak… Nem voltak büdösek, de nem volt jó illatuk. Mellette a csajnak nem szabadott sokat kinn lennie a szobából, csak míg takarít, vagy főz. Utána a szobában a helye. Ó te jó ég! : D A csávó meg állandóan krákogott és köpködött. Ok, ezt a fürdőben, vagy a wc-ben tette, de olyan gusztustalan hangja volt… : D
Aztán most jött a helyükre Mat, egy szlovák srác. Programozó és rocker. Jah, és 5 éve finnül tanul, mert szereti a finn metált, és gondolta poén megtanulni finnül. A fantasztikus nyelvérzékemmel én ezzel a nyomi angollal is szenvedek, ez meg poénból finnül tanul. -.- És kifejezetten jól beszél finnül, jobban, mint angolul.
Aztán szoktuk kártyázni, meg társasozni Anssi-ékkal, amikor át szokott jönni Markus meg a barátnője Lotta /aki teljesen olyan, mint te Dol csak egy kicsit mélyebb a hangja/, ők finnek, illetve Ehsan egy iráni srác. Itt voltunk nyolcan, öt nemzet képviselőjeként. Ezek az emberek közül senkinek sem anyanyelve az angol, szóval baromira nem érdekli őket, hogy ki hogyan beszéli a nyelvet. Ez jó, bátran lehet bénázni, meg gyakorolni. Bár Xin akcentusa brutális volt, őt nagyon nehezen értettem meg, de a többieket jól értem, kivéve, ha egy párszavas mondattal akarnak kommunikálni velem. Olyankor kijön, hogy kicsi a szókincsem, és mivel nincs szövegkörnyezet nehezebb dolgom van, hogy mit is akarnak tőlem. De finnül káromkodni már az első héten megtanultam. : D Meg köszönni, elköszönni, és megköszönni is, tehát a boltban már eladom magam, mint finn fiatal. Bár az a baj, ha nagy határozottan szólalok meg finnül, akkor tényleg azt hiszik, hogy finn vagyok, és néha elkezdenek finnül beszélni hozzám, amire válaszként nézek értelmesen, és jön a hülye angol magyarázkodás, hogy hát izé, én sajnos nem beszélek finnül, csak menőzni akartam, és most baromira ég a pofámról a bőr… : D
Terve a köszöntés, amikor találkozunk. Hei-hei az elköszönés, ez ilyen viszontlátásra-féle. A Kiitos a köszönöm, a Wittu a fuck, és többek között a női nemi szerv is. Ezt rendszeresen használják kártyázás közben, ha pl. rossz lapot húznak, vagy valaki szívat, valakit. De a kedvencem, ez olyan aranyos káromkodás, hogy már nem is lehet káromkodásnak érezni, inkább ilyen berzenkedés, amikor nem akarod szidni a másikat, csúnyát sem mondanál, de azért morogsz az orrod alatt. Az így hangzik: Perkele, ami amúgy a finneknél tényleg káromkodás, csak magyar fülnek nem tűnik annak. Azért egy-két magyar káromkodás mellett, ez a perkele olyan kis semmilyen. : ) De aranyos nagyon, és meg kell nyomni benne az r-t, mint magyarban a pörkölt szónál… Szóval ha legközelebb pörit eszel, gondolj arra, hogy pár betű, és akár finnül trágárkodhatnál. : P
Na de hogy ne csak szövegeljek, hanem képet is mutassak, íme pár darab arról, hogy milyen vadregényes helyen lakom. Erdő mindenhol, nagy hó, és egy tutira nem százas graffitis banda van a környéken.

A felső képen látható az utca, ahol lakom. Balra a ház, amiben a mi lakásunk is van, de erről majd részletesebben egy másik bejegyzésben. Az alsó kép pedig az út másik oldalát mutatja egy újabb erdősávot. Vagyis egy részét az erdőnek, igazából itt mindenhol erdő van, és közöttük utak, meg házak.

Ez pedig szintén az utca, amiben lakom, csak most már én is rajta vagyok a képen, nehogy azt mondjátok, hogy csak a netről töltögetek random képeket. : )

Az erdőn át egy hosszú út vezet be a városba, mellette pedig van két bicikli út. Ezeket az utakat néhol összeköti egy-egy aluljáró. Még az első napok egyikén ismerkedtem a környékkel, amikor a következő graffitikre bukkantam, amit tényleg csak egy dinka festhet föl, mert az, aki ilyen alkotásokat készít, az nem lehet normális… vagy náluk ez a normális? Szeretik Donald kacsát, túlzottan is szeretik… Na de ezt majd a következő írásomban mesélem el, most jöjjenek a „graffitik”, vagyis a 19 kis képből álló filmkockák…

/Azért homályosak, mert rá van fagyva a betonra a pára/

Az elsőn egy óriási fenyőt támad meg a hadsereg. Vadászgép és egy tank lövi szerencsétlen fát. What the fu... Wittu? Mi ez? Valami elb***ott /na ugye, hogy ennek van nyomatéka, míg egy perkelének nincs/ J szintű amerikai film plakátja? Már látom magam előtt a trailert. 2014… Pá-báám! Egy eddig soha nem látott veszély fenyegeti a földet… Pá-báám! Burce Willis már túl öreg, hogy újra megmentse a földet… Tü-düüm! Vajon ki állíthatja meg, az óriás fenyőt, az ős entet, mely pusztulással fenyegeti az emberiséget? Aztán sikoltó emberek képét vágnák be és repkedő fenyő tobozokat, amik súlyos karcolásokat ejtenek a szerencsétlen járókelőkön… És a második? Az a giliszta minek örül úgy? Olyan kéjes feje van, mintha... hmm… lehet ezért festették le csak a fejét, és az altestét nem. : P A harmadikat nem szeretném kommentelni…

Itt egy remek alkotás Janitól, aki éghetetlen vágyat érzett arra, hogy emléket állítson a 9.11-es eseményeknek, bár inkább ne tette volna, mert ennél a háznál, és repülőnél én is komolyabbat rajzolok, pedig páran tudjátok, hogy a pálcika emberek is komoly gondot tudnak okozni. /Egyszer Önismeret órán le kellett rajzolni a családot. Az egyik pálcika emberem fejéből nem csak a nyaka, hanem a két keze is kinőtt, szóval inkább rajzoltam még 5 vonalat, és azt mondtam, hogy ő családi polipunk/ Jani graff-je mellett Imi képe szerepel. /ezek lehet, hogy magyarok, nem is finnek?/ Ezt nem tudok értelmezni. Az egy cseresznye, vagy egy bogár, vagy egy piros fejű ember sílécen? Egy kérdésem van. Miért? Miért csinálnak ilyet az emberek? Na de menjünk tovább, mert tovább bonyolódnak a dolgok.

Agresszív kismalac, Pikachu, akinél csak Spongyabobot utálom jobban. Komolya ennek a két rajzfilmfigurának a kitalálóját büntetném. Az egyik kétszavas szókinccsel rendelkezett, idézném „Piká-piká”, és egy kis izé volt… Még ha szőrös lett volna, azt mondom, hogy egy pocok, aki pocakon pöckölt egy picike pockot… : D És a szivacsember… -.- Jah és a harmadik kép egy cuki tehén, kék pulcsiban. Lehet, hogy ez egy játék. A három kép között 148 ezer különbséget rejtettünk el. Keresd meg hát mind! Pokémon! : D Aki nem értette volna a viccet! Klikk

Bigiboy, Kenny, Donald kacsa unokahúga, majd Goofy, Grabowski és egy Nissan Micra. Oké! Ha eddig nem dobta le az agyad a gépszíjat, és bármilyen okból kifolyólag értelmezni tudtad az eddig képeket, akkor ehhez mit szólsz? És a következő? Ott egy Ducato 4x4-es kigyulladt, újra egy rohadt vidám giliszta, és a végén bebörtönözték Paprika Jancsit. o_0'

Bár szerintem ez egy történetet szeretne elmesélni. A piros fejű csávó nekirepült egy épületnek a repülőjével, majd ámokfutásba kezdett, aminek következtében kigyulladt egy Ducato. A Nissan Micrás rendőrök körözni kezdték, és különböző fantomrajzokat készítettek, mint a kiskacsa, vagy a patkány, vagy egy tehén esetleg… Ezen az egész történeten egy fenyő annyira felmérgelte magát, hogy megölte Kennyt, „Te szemét!”, akit a finn hadseregnek kellett leállítaniuk. A vörös képűt végül börtönbe zárták. És hogy mit keres két giliszta a történetben? Minden mesébe kell egy szerelmi szál, és mivel a hernyók párzási szokásait eddig valami furcsa oknál fogva hanyagolták a történetírók, a művész ezt a még le nem rágott csontot vetette be az alkotása sikerének érdekében.

Hát nem tudom, hogy eme blog mekkora sikernek számít, hiszen többet nem remélek ennél, mert azt tuti, hogy nincs még egy barom, aki ennyi hülyeséget írna erről a pár vacak képről, de mindenesetre remélem, hogy te kedves olvasóm jókat mosolyogtál rajtuk, vagy önmagadon, hogy voltál olyan dinnye, hogy figyelemre méltasd őket. : )

Isten áldjon titeket! Következő bejegyzésemben a vásárlásról szólok hosszabb-rövidebb módon. : )

ui.: javítottam pár helyesírási hibát az előző bejegyzésben, mert nagyon gáz volt... : /