Képdömping, és gondolatok

Van egy adóságom még Lappföldről, a rénszarvasokról elfelejtettem föltenni pár képet. Gyorsan törlesztenék, íme.

Az elmúlt hónapban kétszer is voltam Helsinkiben, egy magyar gyülekezetnél prédikálni, Istentiszteletet tartani, sőt, külön püspöki engedéllyel, az úrvacsorai liturgiát és elvégezhettem, és kiszolgálhattam a bort és a kenyeret, hirdettem a bűnök bocsánatát. Olyan mély dolog ez, olyan komoly dolog ez, hogy mind a két esetben belecsuklott a hangom a liturgia szövegbe. Fantasztikus élmény volt. Arról nem is beszélve, hogy a gyülekezet nagyon aranyos volt. Egy ökumenikus gyülekezetről van szó (református, katolikus és evangélikus tagokkal), nincs igazi lelkészi vezetőjük, de mégis, egy egyesületté tömörültek, mert fontos nekik a magyarságuk és a hitük. Mondanom sem kell, hogy azonnal kibérelték a szívem egy szegletét. Olyannyira, hogy szívem szerint visszajönnék Helsinkibe dolgozni és mellette lelkészi szolgálatot végezni nekik. Ez okozott is némi rossz érzést bennem. Szeretem az országomat, szeretek magyar lenni, magyar vagyok, és büszke rá. Nem azért jönnék el otthonról, mert otthon nem lehet megélni, nem érdekel a pénz. Egyszerűen a beszűkült, buta, pesszimista magyar mentalítástól van elegem. Hogy állandóan csak a sírás megy, holott egy tök király kis ország lehetnénk. Mindenhol vannak anyagi problémák, mindenhol gyökerek a politikusok, és kicsiben, mindenki a maga életének gondnoka. Aztán kijöttem ide, ahol olyan drága az élet, hogy győzze az ember megfizetni. Ma vettem egy fél kiló kenyeret, 20 dkg vajat, egy ubit és 15 dkg sonkát és fizettem 7,10 €-t, vagyis majd 3000 Ft-ot. Sírunk a 350 Ft-os BKV-n? Helsinkiben 2,80 itt Joensuuban 3,10 €… 800-900 Ft. És nincs korlátlan bérlet, meg diákbérlet. 10 meg 20 alkalmas van, ami kicsivel olcsóbb. A vonat… 4 és fél óra Helsinki, 35 € a diák, 10.000 Ft. És az átlag fizetés sem sok. 1200-1400 € és iszonyatosan sok a rezsijük, mivel az év nagy részében sötét és hideg van. És mégis, oda tudnak figyelni ilyesmire, hogy szelektív hulladékgyűjtés, energiatakarékosság. Nem fűtik a lakást 30 fokra, ha fáznak, fölvesznek egy zoknit meg nadrágot. Mellette pedig olyannyira közvetlenek, annyira nyugodtak és békések, hogy szinte hihetetlen. Komolyan, nem láttam még mérges, hangos, vagy ideges finnt. Ok, tény, ha nem szólsz hozzájuk, tökre elvannak a maguk világában, nem igénylik a társaságot, olyanok, mint a növények, de ha megszólítod őket, akkor nagyon szívesen beszélgetnek veled, érdeklődnek, és segítenek. Bármiben. Úgy jöttem ki, hogy nem tudok angolul, most sem mondom azt, hogy tudok. Értem, ha beszélnek hozzám, és kb. megértetem magam. Egy konfliktusom sem volt még abból, hogy nincs közös kommunikációs csatorna. Sehol. Békésen megvárják, míg elnyökögöm, hogy mit szeretnék, vagy megismétlik, amit mondtak, ha megkérem őket. Otthon volt olyan, hogy vérzett az orrom, és egy pzs-t nem adtak az emberek. Na ez az, ami zavar otthon. Ülünk 100-an egy gödörben, ha egy ki szeretne mászni, a másik 99 visszarántja, illetve, hogy imádja a magyar sajnáltatni magát, és még annál is jobban szeret panaszkodni. Holott mindenünk meglehetne (nem milliók, mert nem az teszi boldoggá az embert), csak észre kéne venni, és azt mondani, hogy nem őrlődöm azon, amin nem tudok változtatni, hanem örülök annak, amim van, és élek annak, amin tudok változtatni.

Amúgy maga a város nem egy nagy szám. Kicsi, és szerintem nem szép. Építészetileg gondolom, bár a világ legszebb városából származom, szóval nehéz egy Budapesttel fölvenni a versenyt. De ne csak írjak róla, íme pár kép, de tényleg csak pár, mert kb. ennyit készítettem róla.

Aztán voltam Suomenlinna-n. Ez egy kis sziget Helsinkitől kb. 10 percre komppal. A két világháború ideje alatt ez volt az a sziget, ami védte a kikötőt. Na ez már nagyon szép volt, és azt mondják, hogy nyáron még szebb, de iszonyatosan fúj a tenger felől a szél, és piszok hideg volt egy-két helyen. Ám ha minden igaz, akkor nyáron visszajöhetek prédikálni, és akkor megnézem zöldben pompázva is a szigetet. Most csak havas képeket tudok mutatni nektek.

Ez a tenger, ilyen jeges volt, amikor a komppal mentünk át.

Will épp az északi híreket olvassa. Stílusosan jégre lett nyomtatva. :D Amúgy a víz felszíne nem azért síma, mert szélcsend volt, hanem mert be van fagyva.

Medal of Honor!

Ő Józsi, egy remek srác! Hölmö poika :)

Ezen a képen rajta vagyok, becs szó! :D A kép nyomokban Will-t tartalmaz. :D

A világon talán négy olyan templom van, ami egyben világítótorony is. Íme az egyik. A kerítés pedig ágyúcsövekből van. Tiszta Diablo feeling.

Ezen kívül voltam még Porvoo-ban is, egy kis városka Helsinkitől keletre. Tényleg kis városka, de egy nagyon szép tavaszi napot sikerült kifognunk. Egész nap, ragyogó napsütés volt. Hideg, de napos időnk volt. Józsival, Balázzsal és Godfredel. Godfred egy ghánai születésű amerikai srác. Komolyan akcentussal, de egy-két dolgot leszámítva elég jól értettem őt, és nagyon laza, meg barátságos volt. És egy csomó helyen kamerázott, és mindig kommentálta a felvételét. Ilyenekkel, hogy „és itt most a barátaim ülnek a padon, nagyon süt a nap, de kicsit fázik a kezem”. Vagy a kiállításon pl. „ezek nagyon szép alkotások, de én nem értek a művészetekhez”. :D Jó nap volt, íme pár kép.

A kedvencem... két ember az EU-ról beszélget... :D Én ezt a címet adtam a képnek.